hello!
hello!
2022-őt a bizonytalanság, 2023-at a reziliencia éveként jellemeztük. Ha kicsit visszatekintünk, 2020 és 2021 sem volt kevésbé turbulens. A folyamatos alkalmazkodás és útkeresés évei után hogyan foglalhatnánk össze 2024-et egy szóban?
Nemrégiben döbbentünk rá, hogy már milyen régen, kilenc éve jelent meg a Drupal teljesen újraírt, Symfony-alapú verziója. Azóta sok víz lefolyt a Dunán, és egy évtizedre volt szükség ahhoz, hogy a közösség kitartó munkája meghozza a gyümölcsét.
Kétezer-huszonháromban mentaszörppel lágyítottuk a hétköznapi nehézségeket.
Előfordul, hogy úgy érzem, egy jól megrakott uszály sebességével vánszorgunk a sodrásnak felfelé, míg mellettünk elhúznak a motorcsónakok, de azt hiszem, ezen a ponton érdemes belenagyítani a képbe.
Mindig egy olyan cégről álmodtam, ahol az emberek nemcsak a munka kedvéért töltenek együtt időt, hanem azért is, mert szeretik egymás társaságát.
Szeretem a munkám, az embereket is, akikkel nap mint nap együtt vagyok és azt is, ahogy dolgozunk. Mégis egy hónap után, 3000 kilométerre az irodától rá kellett jönnöm, hogy valószínűleg a kiégés határán voltam.
Nyolc éve mérjük a céges közösség jóllétét. Minden két hét végén, a leállás napján, mindannyian három kérdésre adunk választ: Hogyan teljesítettem? Mennyire sikerült elmélyülnöm? Hogyan éreztem magam?
Mindaz, amit korábban működő modellként éltünk meg, alapjaiban rengett meg. A tág környezetünk hatásai begyűrűztek a hétköznapjainkba, a stressz korábban nem tapasztalt mértékben jelent meg a legtöbbünk életében.
A végcél hangsúlyozása helyett az apró változásokra való fókuszálás, és a folyamat pozitív megélése az, amit ott és akkor tanultam meg értékelni.
Hogyan hozzuk vissza az embereket az irodába? - ez a kérdés foglalkoztatott egy éve, amióta elkezdtük belakni az új, napfényes bérleményünket.
Tegnap bulit tartottunk a 13. szülinapunk alkalmából. Írtam egy pohárköszöntőt, ami túl hosszúra sikeredett, ezért aztán inkább egy rövidebb verzióra szorítkoztam. Alább olvashatjátok a hosszú változatot.
Nincs szükség okosságokra, ennél sokkal hasznosabb az elfogadó közeg.
Az önszerveződés, mint szervezeti forma, a csapattagok közötti bizalom létrejöttének az egyik leghatékonyabb eszköze.
Amikor valaki úgy dönt, hogy nem kíván egy cégnél dolgozni, akkor valójában nem a cégre, hanem az adott csapatra mond nemet.
25 sprintet, legalább 4 800 - több mint 15 000 storypointnak megfelelő - feladatot láttunk el idén. Legalább 10 000 órát töltöttünk online meetingekkel.
Nyár végén az volt az érzésem, mintha másfél éve behúztuk volna a kéziféket, amit nemcsak hogy ki kell most engedni, de a gázpedálra is jól rá kell lépni, hogy az eddig visszatartott ambíciók, a biztonságba való befordulásból kijövő emberek rátaláljanak ismét a céljaikra, energiáikra. Tudják megélni ismét, hogy itt van változás, van fejlődés.
Mi az, hogy környezetbarát webfejlesztés?
Nemrégiben azt kérdeztem apámtól, hogy el tudott volna-e képzelni más karriert magának. A válasz egyértelmű igen volt: töredelmesen bevallotta,
2021 augusztus 2-i jelentkezési határidővel felhívást hirdetünk civil szervezetek számára weboldal tervezési, -fejlesztési és -üzemeltetési támogatás felhasználására.
A három balti rendszerüzemeltető a Baltic Transparency Dashboard 2.0. fejlesztésére nemzetközi tendert írt ki, amelyet a magyar konzorcium nyert el tavaly decemberben.
Nemrégiben az MTI, és több online újság lehozta a hírt, hogy a hetedik legjobb Drupal cégnek hirdetett ki bennünket a Clutch cégértékelő platform...
A Clutch.co évente több mint 7000 céget mér fel világszerte, és objektív ügyfél visszajelzések, mélyinterjúk, piaci részesedés és online jelenlét alapján rangsorolja a B2B cégeket.
Azok, akik a nettel együtt nőttek fel sokszor ránézésre meg tudják mondani, hogy egy weboldal inkább megbízhatónak tűnik-e, vagy valami csalás / átverés rejlik mögötte. De mire figyelünk?
Az Integral Vision alapításakor ha megkérdezte volna valaki tőlem, hogy tíz év múlva is Drupal beszállítók leszünk-e, nem tudtam volna válaszolni a kérdésre.
Átolvastuk a nemzetközi szakcikkeket a jövő évre vonatkozóan, és a várható trendekből kiválogattuk azokat, melyek egybevágnak a mi tapasztalatainkkal.
Bizalom, Involváltság, szakmai fejlődés, biztonság, homeoffice, no timesheet, rugalmas időkeret, növekvő bér, csapat, nemzetközi projektek
Akkor egykéthá…. Ez mennyi? Hányat mutattál? Ez tizenhárom, te meg Dávid huszonegyet? Akkor beszéljünk róla.
Avagy rájöttem, hogy nem kell félni a rámpától, meg is lehet szeretni.
A napokban publikáltuk a Drupal Commerce alternatíváját, az Archot.
Számunkra eddig sem volt ismeretlen a home office fogalma. Voltak akik csak egyszer-egyszer vették igénybe, amikor jött a gázóra leolvasó a szokásos reggel 8 - délután 4 közötti előre megadott idősávban.
Felkaptam a fejem. Fogalmam sem volt, hogy miként lehetne ezt robotra bízni, annyira egyedinek tűnt a probléma.
Az Integral Vision alapításának története
Hozzájárultunk a CO2 kibocsájtás csökkentéséhez. A webes alkalmazásunk segítségével hatékonyabbá tesszük a vasúti személy- és teherszállítást, ezáltal csökkentve az autós és kamionos forgalmat. A vasúti szállítmányozás kiszámíthatóbb, az autók és kamionok okozta környezeti terhelés pedig kisebb lesz.
Huszonhárom blogposztot tettünk közzé az elmúlt egy évben, negyvezener oldalletöltést mutat a statisztika. Következzen a legolvasottabb posztok listája!
Thészeusz az utazása során a hajójának megrongálódott deszkáit mindig kicserélte egy új deszkára, és mire hazaérkezett Krétára, már egy olyan deszka sem volt a hajójában, amivel elindult. Vajon az a hajó, ami megérkezett, még mindig ugyanaz a hajó-e, mint amivel elindult?
Nem bírjuk a terhelést, emberre van szükségünk!
Nem önzés az, ha csak a szívünkhöz közelálló témákhoz kapcsolódunk.
BT fogalmazta meg, hogy olyan ez, mint amikor a kertész gondozza a rábízott területet.
Több, mint hatmillió oldalletöltést ért el, és több mint húszezer regisztrált felhasználót szolgált ki a Zanza.tv az elmúlt négy év során. Mindezt nulla marketing költséggel, nulla forint továbbfejlesztéssel.
Három éve mérjük a cég jóllétét. Minden két hét végén, a leállás napján, mindannyian három kérdésre adunk választ: Hogyan teljesítettem? Mennyire sikerült elmélyülnöm? Hogyan éreztem magam?
„– Ősszel jelentkeztem egy másik céghez, és el is mentem interjúra.” Minden vezető rémálma a fenti mondat. Nekem is. De elhangzott, nekem meg görcsbe rándult a gyomrom tőle. Az elmúlt hét évben harminc ember dolgozott már az Integral Visionben. Tizenegy ember hagyta el a fedélzetet, és ez a néhány veszteségélmény nem volt elég ahhoz, hogy jól bírjam az efféle gyűrődést. Izzadni kezdett a tenyerem, szótlanul vártam a folytatást.
Kíváncsi, igényes és tapasztalt fejlesztőket és tervezőket keresünk az Integral Vision csapatába!
Mostanában mondtuk ki ismét, hogy a legfontosabb szokásunk a retrospektív. Ez teszi lehetővé, hogy a csapattagok feszültségeiből kiindulva alakítsunk a folyamatainkon és működésünkön.
Hosszú évekig a hagyományos mederben, reggeltől estig az irodában tologattam a pixeleket. Rendszerint pontban hat órakor összepakoltam és hazamentem.
Egy arcizma sem rándult, úgy tűnt, hogy komolyan gondolja azt, amit mondott. Döbbenten meredtünk rá. Vágni lehetett a csendet. A kérdés úgy hangzott, hogy “mi a személyes motivációm abban, hogy nap mint nap részt vegyek ebben a munkában”.
Hány generáció élt a lakóhelyeden? Hányan taposták a földet, ami otthont ad neked? És vajon hány lakhely állt már a ház helyén, ahol most élsz?
Két hetet késtek a válasszal. Ez elég volt ahhoz, hogy csatlakozzon hozzánk. A Petőfi Irodalmi Múzeum keresett informatikust, és megtalálta az ELTE Filozófia Tanszék filozófia doktoranduszát, Such Dávidot.
Megbízható munkahelynek hirdeti magát a szolgáltató központ, mely hosszútávú karriert és fejlődési lehetőséget kínál, mellé csomagban kapod a cafeteriát, fitness bérletet, céges mobilt, laptopot, valamint évi két db alkoholmámoros éjszakát a vidéki wellness szállóban csapatépítés címén, valami hasonló áll az álláshirdetésben.
Legalább tízen ültek a túloldalon. Úgy éreztem magam, mint az érettségin. A Magyar Nemzeti Múzeum hivatalos weboldala volt a tétel. Ezúttal ketten feleltünk. Aztán ahogy előkerült a tartalomkezelés, látogatottság és agilitás triumvirátusa, az asztal által rajzolt választóvonal fokozatosan eltűnt.
A hétvégi elvonuláson teljesült Vince kívánsága: index.hu címlapra kerültünk az Edumap fejlesztésünkkel.
Ki szeret ingatlanhirdetéseket böngészni? Bizonyára mindenkinek van ezzel kapcsolatban tapasztalata. Van kép, túl kicsi…nincs kép, pedig jó a leírás… és még folytathatnánk a sort.
Helló 2015, Boldog Új Évet kívánunk mindenkinek! No, de nem sietjük el ennyire. Mielőtt rátérnénk 2015-re, nézzük meg hogyan építkeztünk tavaly.
Izgalmasan indult az Amszterdam-i kiruccanásunk. Fennakadtunk egy baleset által generált dugóban, melyből nehezen tudtunk szabadulni, így majdnem lekéstük az indulást. Aztán a hajtóművek felzúgtak és belenyomtak a székbe. A felhők puhán ültek rá a horizontra, én meg azon gondolkodtam, hogy mit várok a Drupalcontól.
Az elmúlt fél évben néhány fővel gazdagodtunk, minek következtében egyre hangsúlyosabb kérdéssé vált, hogy miként tudunk emberközpontú értékek mentén eredményes cégként fejlődni és növekedni.