Az egy­sze­rű­ség mint ér­ték

Egy hónapja hunyt el Edward de Bono. Nyolcvannyolc évet élt, mialatt összesen 50 könyvet írt, ebből sokat lefordítottak magyar nyelvre is. Bono a leginkább a laterális gondolkodás és a hat gondolkodó kalap-ról ismert, az általa kifejlesztett módszerek jól felhasználhatóak rendszerek tervezésében, és úgy általában a szervezeti együttműködés terén.

Közel egy évtizede lóg az Integral Vision falán Edward de Bono portréja Csíkszentmihályi Mihály és Seth Godin arca mellett. Az ő gondolatai szolgáltatták az egyik alappillért ahhoz, amilyenné vált az IV. Cikkemben Bono egyszerűségről szóló gondolataira reflektálok.

Bono laterális gondolkodás fogalma egy intuitív, nem logikus, kreatív üzemmódra utal. A hétköznapi munkavégzéstől a magánéleti döntéseken át számos helyzetben átéltem már azt, hogy nem a józan eszemre hallgatva léptem tovább. Helyette inkább egy ötlet, egy bizonytalan forrásból származó összefüggés, felismerés hatására cselekedtem. Utólag aztán összeállt jobban a kép, de a folyamat alatt nem volt teljesen világos, hogy miért döntöttem úgy.

A vonzó lehetőség

Egy ilyen történet volt az, amikor a középiskolát követően úgy határoztam, hogy apai mintára építőmérnöki karra felvételizek. Ösztöndíjjal be is jutottam, aztán fél év után otthagytam és szakterületet váltottam. A logika azt diktálta volna, hogy elvégezzem az egyetemet, majd átvegyem az apám cégét, mégsem ezt tettem. Helyette a féléves szigorlatokat követően hazaköltöztem, és nekifogtam dolgozni, és közben pszichológiát tanultam.

Nemrégiben azt kérdeztem apámtól, hogy el tudott volna-e képzelni más karriert magának. A válasz egyértelmű igen volt: töredelmesen bevallotta, hogy őt mindig a fizika és az csillagászat érdekelte. Az építészetet azért választottam fiam, mert matematikára nem jutottam be, és olyan szakirány felé vettem az irányt, ahová elégséges volt a tanulmányi átlagom.

Erről mindaddig nem tudtam. Nyugdíjazása előtt néhány nappal mesélte el, miközben arról filozofáltunk, hogy mi lett volna, ha Brassóban maradok építőmérnöki szakon. Már tudom: úgy jártam volna, mint ő, nyugdíj körül visszatekintek, és azt mondom, hogy lett volna egy másik út, melyen nem indultam el. Érdekes adalék, hogy ugyanilyen megfontolásból nem mentem Kolozsvárra informatika szakra: tudtam, hogy a matek átlagom nem elég jó ehhez. Lekopíroztam apám döntését anélkül, hogy tudtam volna, hogy ezt teszem.

Sokat vívódtam azon, hogy végig kell-e csinálnom az öt évet úgy, hogy minden adottságom megvan ahhoz, hogy jó mérnök lehessek, csak éppen motivációm nincs a betont és társait bebiflázni. Valahányszor analizáltam a helyzetet, a folyamat végén mindig arra jutottam, hogy logikus döntés maradni, ez a helyes, amit tehetek. A gondolati struktúra erős volt, újra és újra raktam hozzá egy-egy újabb motívumot, hogy nehogy felrúgjam azt.

Van, hogy a jól felépített struktúrákat érdemes elvetni egy-egy kiforratlan, ám vonzó ötletért. Eltértem az apai útról, és ma már úgy gondolom, hogy jobb döntést nem is hozhattam.

Az agilitás mint komplexitást csökkentő módszer

Az első nagyobb munkát egy multitól kaptam. Egy már megírt, átadás előtt álló szoftver felhasználói felületeit kellett elfogadhatóvá tennem. Ehhez azt várták tőlem, hogy tuningoljam fel a felületeket anélkül, hogy mélyen belenyúlnék a működésbe. Kaptam egy vaskos funkcionális specifikációt, hozzáférést a rendszerhez, sok kávét és pizzát a túlórához. A feladat az volt, hogy szépítsek az egyébként vállalhatatlan szoftveren.

Tapasztalatlan voltam, örültem a megkeresésnek, ezért el is vállaltam a munkát. Két hetet éjszakáztam, minden felületet átgyúrtam, de így sem tudtam megmenteni a projektet a bukástól. Mindannyiunk számára keserű tapasztalat volt. Sok embert elbocsátottak a projektzárás után, engem azonban megtartottak, és egy új csapattal együtt, ezúttal agilis szemléletben fogtunk neki ugyanannak az üzleti problémának.

A bizonytalanságot beépítettük a folyamatba, a tervezést és a megvalósítást az ügyféllel szorosan együttműködve valósítottuk meg, három hetes ciklusokban. A projekt menedzser helyett kaptunk egy scrum mastert, aki energiát és időt nem kímélve minden körülményt biztosított, amire szükségünk volt. Egy ponton azt kértük, hogy hozza közelebb az ügyfelet, a túloldali szakértő üljön be a csapatba, hogy mélyebben megérthessük az iratkezelést. Ezt is megoldotta: egy kis idő múlva az iratkezelés legnagyobb mágusával karöltve dolgoztunk az alkalmazáson.

A projektek túlbiztosításának igénye gyakran eredményez felesleges bonyodalmakat. A sok érdekelt személynek való megfelelés, a merev, túlspecifikált szerződés pénzügyi szinten biztonságosnak tűnhet, de gyakran a végrehajtás fizeti meg ennek az árát. A projekt megfelelő könyvelésére fordított fókusz elvonja az energiát a hatékony megvalósításról, felesleges maszatolást visz be a folyamatba.

Egyik felismerésem ebből az időszakból, hogy az egyszerűségre való törekvésnek súlyos ára van. Nem lehet megspórolni a mélységet, az üzleti tudást, UX nélkül a UI üres forma csupán.

UX: az egyszerűsítés tudománya

Ekkor találtam rá Bono Simplicity c. könyvére. Inspiráló volt. Mélyebben megértettem, hogy miként lehet bonyolult problémákat egyszerűsíteni. Az Iratkezelőt fejlesztettünk már egy ideje, az én munkám meg az volt, hogy a rendkívül összetett üzleti folyamatot világos, intuitív felhasználói felületekre fordítsam. Átrágtam a szakirodalmat (akkor még nem volt túl sok munka a témában), és összeírtam a leghasznosabb alapelveket, amit a munkám során szem előtt tartottam.

Bono fa metaforája szerint a törzs a cél, a gyümölcs az érték. Minden művelet célja, hogy a művelet értékes, vagyis hasznos legyen a “felhasználói” számára. A törzs és gyümölcs között az ágak jelképezik a megvalósítást: mindazon utaknak az összessége, melynek köszönhetően a fa rendelkezésünkre bocsátja az általa megtermelt értéket.

A formai szempontoknál nehezebb a szemantikai szint. A felülettervezéskor újra és újra feltettem a kérdést: mit akarunk elérni? Mi a célunk az adott folyamattal? Ezzel a kérdéssel tudtuk kigyomlálni a felesleges hajtásokat, melyek újra és újra elburjánzottak a terveken. Valóban szükség van erre az ágra? Megtalálja a kívánt akciót a felhasználó?

Így vált számomra a felhasználói felülettervezés az egyszerűsítés tudományává. Viszonylag gyorsan tudtam “svájci bicska” jellegű felületeket tervezni, az egyszerű, letisztult felhasználói élményhez viszont rendszerint sok párbeszédre volt szükség az üzleti, fejlesztői és UX oldal között. Ekkor jött jól Edward de Bono rendszere. Azon kevés szerzők közül való, aki képes meta szinten beszélni az egyszerűsítésről, így olvasásával egyre mélyebb tudásra tettem szert.

A csapat okosabb, mint a szaktekintély

Sok hiábavaló meetingen voltam már túl, ahol a senior fejlesztők újra és újra exponálták nagyszerűségüket, és oldottak meg nehéz helyzeteket. A hős mítoszt pörgettük a csapatban, miközben a tapasztalatlanabb munkatársak kreatív energiái nehezebben tudtak megnyilvánulni. Az egyik alkalommal azt javasoltam, hogy próbáljuk ki Bono ötlépcsős gondolkodási rendszerét. Ennek a lényege az, hogy késleltetjük a megoldási ötletek felvetését, előtte külön körben megfogalmazzuk azt, hogy hová akarunk eljutni, mi a jelenlegi állapotunk, milyen lehetőségeink vannak. Ez a fázis volt a kedvencem, itt számos külföldi példát hoztunk be, lehetett elrugaszkodott asszociációkkal is jönni, mert a kritikai hangot itt még nem engedtük be a folyamatba. Előfordult, hogy napokig nyitva hagytuk a lehetőséggyűjtést, háttérnyomozást folytattunk, hogy kellő háttéranyag legyen, ami alapján megtalálhatjuk a számunkra kedvező irányt.

Miután minden ötlet az asztalra került, ezeket rendszereztük, és priorizáltuk. Leszűkítettük a lehetőségeket, kiemeltük azokat, melyet valamilyen szempontból relevánsabbnak tűntek a többinél. Itt már kellő távolságra kerültem a saját ötleteimtől, hogy túlságosan fájjon a kritika. Mivel mindannyian egyszerre váltottunk attitűdöt, így biztonságos volt ötletelni és később kritizálni. Az egók harca háttérbe szorult, és számos új ötlet felszínre jött.

A megoldás szinte észrevétlenül bukkant elő, a folyamatból, és sokkal inkább csapatmunka eredőjeként jelent meg, mint egy-egy szaktekintély végső szavaként. Ez mindannyiunknak jót tett, a kevésbé tapasztalt emberek is úgy érezhették, hogy aktív részesei voltak a folyamatnak.

Világos játékszabályok

Az Integral Vision alapításakor úgy véltem, hogy a szűkebb szakmai területen megtapasztalt elvek működőképesek lehetnek szervezeti szinten is. A túlszabályozott környezet helyett könnyen átlátható, értékfókuszú csapatban gondolkodtam.

Az IV-ben együtt döntünk a mindannyiunkat érintő kérdésekről. Az átláthatóság kedvéért vezetjük a döntéseinket egy közösen létrehozott táblázatban, így azok mindenki által nyomonkövethetővé, visszakereshetővé válnak. Ugyanakkor mindannyian tudjuk, hogy senki nem szeret a policy-k között turkálni, sokkal szívesebben támaszkodunk az emlékeinkre. Azt is megtapasztaltuk már, hogy a túl sok szabály inkább gátol mint segít, éppen ezért igyekszünk alaposan átrágni a javaslatokat, és csak azokból lesznek policy-k, melyet minden érintett fél hasznosnak lát, vagy legalábbis senki nem vétóz. A javaslatok éppen ezért nehezen mennek át, sok kör pontosítás előzi meg, ami alatt kiderülhet, hogy még sincs szükség rá, vagy egyszerűbb formára hozzuk, pontosabb fogalmakkal írjuk le.

Egyszerű vagy primitív?

A másik tanulsága a fenti történetnek, hogy az egyszerű és primitív között csak az tud különbséget tenni, aki mélységében ismeri a témát. A szakértő akkor lesz mester, amikor képes az összetettet egyszerű módon tálalni úgy, hogy az nem trivialitás. A mesternek nincs szüksége szakzsargonra ahhoz, hogy kifejezze magát az adott témában.

Szükségünk volt egy mesterre, aki képes úgy átadni az iratkezelés fogalomrendszerét, hogy közben tudja a szakértői nyelvet is, képes attól elrugaszkodva, számunkra érthető szavakkal is beszélni róla. A vele való beszélgetések során fokozatosan sajátítottuk el a fogalmakat, melyek aztán visszaköszöntek az alkalmazásban.

Cégünkben igyekszünk mindent egyszerűen tartani, értéknek gondoljuk azt, ha gyorsan szállítunk, és nem bonyolítjuk el a munkafolyamatot, az együttműködési kereteket. Az egyik alapirodalom, melyet a cég korai éveiben többen elolvastunk, a Simplicity volt. Bono gondolatai alátámasztják az agilis szemléletet is, és hasznos háttéranyag lehet UX/UI tervezési alapelvek megfogalmazásában is. Akit érdekel, hogyan lehet megküzdeni komplex problémákkal, azoknak érdemes elolvasni a könyveit.

Kapcsolódó irodalom

Edward de Bono: Simplicity (A zseniálisan egyszerű), Viking Kiadó, 1998
Bono egyik legkevésbé ismert könyve. Azt állítja, hogy az egyszerű dolgokat könnyű használni, de nehéz megtervezni. Az egyszerűségre törekedni kell, többnyire nem alakul ki magától. Hogyan tisztulnak le a dolgok? Mire kell figyelnünk, ha egyszerű, használható világban szeretnénk élni?

Edward de Bono: Tanítsd meg önmagad gondolkodni!, HVG Könyvek 2007

A szoftverfejlesztés művészete (1. rész, 2. rész, 3. rész)
Interjú Marhefka Istvánnal. Mi az összefüggés az irodalom és a szoftverfejlesztés között? Milyen nyelveket kell beszélnie egy programozónak? Miért fontos, hogy minek nevezzük a függvényt? Az interjút a cikkben hivatkozott időszakban készítettem a csapatunk vezető fejlesztőjével.

Bono idézetek

“Az értés nélküli egyszerűség primitív, a megértés utáni egyszerűség egyszerű.”

Ha világosak a játékszabályok, az emberek nagyon jól fognak játszani. Az egyszerűség játékszabályait ugyanolyan egyértelműen kell lefektetni, mint korábban a minőség játékszabályait. (Bono, 16. o)

Bono szerint annyira fontos az egyszerűség, hogy minden országban létre kellene hozni az Egyszerűségügyi Intézetet, melynek feladata az új törvények, szabályozások, eljárások véleményezése lenne. A minisztériumok mielőtt kiadnák az egyes rendeleteket, a szakmai minőségi megfelelés mellett az egyszerűségi feltételeknek is eleget kellene tenniük.

Ez viszonylag egyszerűnek tűnik. Valójában azonban kevés ember értékeli igazán az egyszerűséget. Bizonyos fokú értéket tulajdonítanak neki, de ez inkább amolyan "másodrangú" érték. Cselekedeteinknek hatékonynak kell lenniük, vagy pénzmegtakarításhoz kell vezetniük. Ha ezen felül még egyszerűek is, az jó, de csak addig, amíg ez az egyszerűség nem zavarja a másik két értéket. Ha valami bonyolult, akkor ritkán törekszünk arra, hogy tovább egyszerűsítsük. Az egyszerűség ritkán merül fel elsőrendű szempontként. Ha tehát nem tulajdonítunk nagy értéket az egyszerűségnek, akkor az magától fog bekövetkezni. (Bono, 287, o).

Pontosan tisztában kell lennünk azzal, hogy mit szeretnénk. Tisztában kell lennünk értékeinkkel, és tisztában kell lennünk a számításba veendő szempontokkal. Ha meg szeretnénk érteni egy szituációt vagy egy folyamatot, az illető téma szakavatott ismerőjének kell lennünk. Ha ez nem így van, törekvéseink eredménye inkább primitív lesz, mint egyszerű. Az egyszerűség mozgatórugója az értés. Értés nélkül nincs egyszerűség. Csak a megértésből fakadó egyszerűségnek van értéke (Bono, 289. o).