Tamás webfejlesztő
Tamás
Kapcsolódó munkák és írások
Miért építettünk saját rendszert? A Modulo története
2024 - Az egyensúlykeresés éve
2022-őt a bizonytalanság, 2023-at a reziliencia éveként jellemeztük. Ha kicsit visszatekintünk, 2020 és 2021 sem volt kevésbé turbulens. A folyamatos alkalmazkodás és útkeresés évei után hogyan foglalhatnánk össze 2024-et egy szóban?
Több mint szakács
A Drupal csillaga
Nemrégiben döbbentünk rá, hogy már milyen régen, kilenc éve jelent meg a Drupal teljesen újraírt, Symfony-alapú verziója. Azóta sok víz lefolyt a Dunán, és egy évtizedre volt szükség ahhoz, hogy a közösség kitartó munkája meghozza a gyümölcsét.
15 könyv, mely hatással volt az Integral Vision fejlődésére
Európai vasúti kapacitástervezés
Mentaszörp - 2023 az IV-ben
Kétezer-huszonháromban mentaszörppel lágyítottuk a hétköznapi nehézségeket.
In memoriam
Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület
Összeebédelt bitek
Mindig egy olyan cégről álmodtam, ahol az emberek nemcsak a munka kedvéért töltenek együtt időt, hanem azért is, mert szeretik egymás társaságát.
Más a fontos
Workcation az IV-ben
Szeretem a munkám, az embereket is, akikkel nap mint nap együtt vagyok és azt is, ahogy dolgozunk. Mégis egy hónap után, 3000 kilométerre az irodától rá kellett jönnöm, hogy valószínűleg a kiégés határán voltam.
Teljesítmény fókusz az együttműködő szervezeti kultúrában
Nyolc éve mérjük a céges közösség jóllétét. Minden két hét végén, a leállás napján, mindannyian három kérdésre adunk választ: Hogyan teljesítettem? Mennyire sikerült elmélyülnöm? Hogyan éreztem magam?
2022 - A bizonytalanság éve
Mindaz, amit korábban működő modellként éltünk meg, alapjaiban rengett meg. A tág környezetünk hatásai begyűrűztek a hétköznapjainkba, a stressz korábban nem tapasztalt mértékben jelent meg a legtöbbünk életében.
Agilis munkakultúra - az ősélmény
A végcél hangsúlyozása helyett az apró változásokra való fókuszálás, és a folyamat pozitív megélése az, amit ott és akkor tanultam meg értékelni.
Vissza az irodába?
Hogyan hozzuk vissza az embereket az irodába? - ez a kérdés foglalkoztatott egy éve, amióta elkezdtük belakni az új, napfényes bérleményünket.
IV13 osztálytalálkozó
Tegnap bulit tartottunk a 13. szülinapunk alkalmából. Írtam egy pohárköszöntőt, ami túl hosszúra sikeredett, ezért aztán inkább egy rövidebb verzióra szorítkoztam. Alább olvashatjátok a hosszú változatot.
Megmondom vagy meghallgatom?
Nincs szükség okosságokra, ennél sokkal hasznosabb az elfogadó közeg.