Vágni lehetett a levegőt. Mindkét fél elmondta a saját megélését, de nem látszott, hogy mi lehet a közös nyugvópont. Zakatolt az agyam, megoldási javaslatokat fogalmaztam meg, próbáltam a felek közötti feszültséget enyhíteni. Egymás után véreztek el az ötletek, nem volt tere az okosságaimnak.
Több év telt el a fenti élmény óta. Azóta számtalanszor megtapasztaltam, hogy a kapcsolódás sérüléseit nem lehet tanácsadással befoltozni. Ha két fél egymásba vetett bizalma sérül, a közös gondolkodás tere széttöredezik, és nincs az a tanács, ami képes egy érzelmi feszültséget egy csapásra feloldani.
Aztán kezdtem megtanulni azt, hogy ha érzelmi feszkó van, nem kell mindenáron megoldást keresni a problémára. Az elemzés helyett van, hogy egy cigiszünet, kávé vagy közösen elfogyasztott ebéd többet segít. Ha már helyrebillent a kapcsolódás, akkor érdemes rárepülni a problémára, és beszélgetni a másik féllel.
A kapcsolódás sérülései
A megoldatlan problémák hosszú távon a kapcsolódást lehetetlenítik el azzal, hogy egyre apróbb és jelentéktelenebbnek tűnő dolgok kezdenek irritálni a másik emberben. Egy közösség életében ezek a tünetek alakítják ki azokat a törésvonalakat, melyek alacsony bizalmi szinten lévő együttműködésekhez vezetnek.
A kapcsolódás sérüléseit az egymásra hangolódással lehet helyreállítani. Ebben a folyamatban blokkol minden, ami nem az empátiát erősíti. A magyarázkodás, a bölcselkedés, a bagatelizálás, az összehasonlítás, az überelés, a tanácsadás. De még a pontosítás, a vigasztalás, szimpatizálás is! Az empatikus kapcsolódáshoz minderre nincs szükség.
Több ilyen folyamatnak voltam tanúja az elmúlt években. Rendszerint nem vezetett eredményre, amikor megpróbáltam az érintett feleket egy asztalhoz ülve, racionális érvek mentén együttműködésre bírni. Nem segített az sem, amikor megpróbáltam valamelyik fél nézőpontját képviselni a másik felé. Az meg kifejezetten rombolt, ha más embereket is bevontam a helyzet feloldásába.
A segítő szándék a segítőt erősíti, a segítettet gyengíti
Mostanra az a meggyőződés alakult ki bennem, hogy az a legjobb, ha nem akarok állandóan segíteni. Ha nem akarok tanácsot adni. Ha nem akarok a tapasztalatomra hivatkozva ötleteket adni. Ha nem emlegetek fel hasonló helyzeteket remélve, hogy abból majd tanul a másik. Ha nem kezdeményezek megértő beszélgetést, ahol az egyik fél majd jól kiventilálhatja magát.
Ezzel szemben odafigyelhetek arra, hogy a közösségben nőjön az önérvényesítés képessége. Megtanulhatjuk, hogy miként fejezhetjük ki a érzéseinket, szükségleteinket, kéréseinket. Hibázzunk sokat ezekben a folyamatokban, hogy következőkor jobban csináljuk.
A segítő vezető
Az Integral Vision hajnalán célként tűztem ki magamnak, hogy segítő, támogató vezető leszek. Minden lehetőséget megragadtam, hogy az elakadásokban ott legyek, a válsághelyzeteket megoldjam. A nap végén örömmel konstatáltam, hogy ma is sikerült megvédenem az account managert a kritikus ügyféltől, ma is sikerült megvigasztalni egy demotivált fejlesztőt, és igen, ma is segítettem az ügyfelünknek valamiben.
Aztán ahogy teltek az évek, az kezdett körvonalazódni, hogy ha túlzásba viszem a segítő szándékot, hosszú távon inkább fenntartom, mint megoldom a nehézségeket.
Azt kezdtem el figyelni, hogy mikor milyen minőségben veszek részt a folyamatokban. Milyen szerepkörből csinálom most ezt? Mi az én felelősségem ebben, és mi az adott kollégáé? Van ezzel dolgom? Tényleg rám van itt szükség?
Mára már szétfoszlóban van a segítő vezető ideája. Ráadásul azzal, hogy állandóan kerestem ezeket a helyzeteket, kevesebb energiát tettem a stratégiai kérdések előmozdításába. Nem foglalkoztam eleget az igazán fontos kérdésekkel.
Határok
Arra törekszem, hogy világosabb határokat húzzak a felelősségvállalásban, és csak ott adjak impulzust, ahol expliciten kéri valaki.
Most inkább az új lehetőségekre helyezem a hangsúlyt. Azt keresem, hogy mitől tudunk jobban lenni, hogy mitől lesz értékes a napi munkánk. Elfogadom azt, hogy retróról retróra lesznek megoldhatatlannak tűnő nehézségek, és azt is, hogy nem tudom helyreállítani valakinek a rossz hangulatát.
Nehezen megy ez az áthangolódás, de jobban érzem magam, és ezáltal minden könnyebb egy picit.
Oszd meg ismerőseiddel!
