Wirth Juditot immár második alkalommal hívtuk meg, hogy átadja nekünk tapasztalatait egy témában, amit igazán mélyen ismer: hatalmi helyzetekben milyen kommunikációs eszközeink vannak céljaink elérésére? Hogyan tudjuk elérni, amit szeretnénk és tudatosítani a legjobb kimenetelt? Tudjuk-e mérlegelni a veszteségeket vagy potenciális veszteségeket? Judit évtizedes tapasztalata a bántalmazott nők támogatásában sokat ad a számunkra, hiszen, ha nem is olyan szélsőségesen, de néha mi is kevesebb hatalommal rendelkezőként kell olyanokkal kommunikáljunk, akiknek több van.
Azt hittem, már elég jól ismerem az asszertív kommunikációt és viszonylag jól fel tudom mérni, hogy mit tapasztalok. Tudom, mit érzek, ismerem a szükségleteimet és meg tudom fogalmazni a kéréseimet. Gyakran kapom azt a visszajelzést Gergőtől, vagy Kulcsitól, hogy milyen szuper ez, hogy én ilyen jól meg tudok fogalmazni dolgokat. Egy jó ideig örültem is ennek, büszke voltam magamra, hogy nekem ez is megy.
Tavaly tavasszal kezdett egyre jobban idegesíteni ez a visszajelzés. Meg az, hogy a kollégáim úgy tekintenek rám, hogy én persze _mindent_ le tudok kommunikálni és persze én _mindent_ megoldok. Frusztrált lettem attól, hogy helyzetek kibogozása rám marad.
Érzelmileg bonyolult, necces helyzetek kibogozása sok energia. Ha minden résztvevő jól meg tudja fogalmazni, hogy mit érez, mire lenne szüksége és az emberek a kölcsönösen kielégítő megoldásra törekszenek, akkor viszonylag nagyobb fájdalmak nélkül lehet kezelni ezeket a szituációkat, bár energiát kell bele fektetni. Ha viszont hiányzik a résztvevőkből a tudatosság magas foka, ha kimaradt a tények közös megértése, az érzelmek, szükségletek és kérések kifejezése, akkor ezt a munkát valaki másnak kell elvégeznie.
Egy idő után frusztrált, hogy engem kérnek meg egy mini-retro levezetésére. Idegesített, hogy nekem figyelembe kell venni a többiek érzékenységeit, amikor dolgozni akarok. Azt hiszem a legjobban az zavart, hogy amíg én rengeteg energiát fektetek abba, hogy átgondoljam más emberek szempontjait, szándékait, megértsem a motivációikat, addig ezt fordítva nem kapom vissza. Account retrók során próbáltam a frusztrációimat kifejezni, hogy nem akarok más emberekért felelősséget vállalni, helyettük kitalálni dolgokat. Az asszertív kommunikációs tudásomat és az érzelmi kapacitásaimat a munkahelyen nagy részben az kötötte le, hogy másokra figyeljek.
A mostani képzésnek is így indultam neki, hogy ez egy újabb eszköz arra, hogy én még többet dolgozzak és másoknak még kevesebbet kelljen. Egészen a képzés végéig irritált voltam, és reménykedtem benne, hogy lesz végre egy olyan rész, amikor engem értenek meg, amikor rám figyelnek. A harmadik alkalom végén elvállaltam, hogy egy „akvárium” gyakorlatban a többiek előtt megpróbálok asszertíven kiállni magamért egy kitalált szituációban. A játékban én fejlesztőként képviseltem magam, miközben a vezetőm arról kérdez, hogy miért nem hoztam annyi storypointot, mint amennyit vállalok. Persze Gábor a másik oldalon igyekezett megnehezíteni a beszélgetést. Azon kaptam magam, hogy a játékban magamra figyeltem és az eszközökre. Végre nem azon gondolkodtam, hogy hogyan tudnám a másikat megérteni, az ő dolgát megkönnyíteni, hanem egész egyszerűen képviseltem magamat, erőszakmentesen, a másik motivációit nem előre kitalálva. Éreztem, hogy jól ment, mert Gábornak néha segítséget kellett kérnie másoktól, hogy hogyan tudna mégis tovább szemétkedni. Én egy pillanatra sem éreztem magam bizonytalannak, tudtam, hogy mit akarok mondani, mit akarok elérni. Tudtam, hogy mit nem fogadok el tőle.
Valahogy pár nappal a workshop után állt össze bennem, hogy mit tanultam. Nekem most nem az volt a lényeg, hogy végig tudok -e menni a négy lépésen. Számomra két dolog volt fontos: egyrészt, hogy a többiek elmélyedtek a témában és a cégben egyre többen lesznek egyre profibbak az erőszakmentes kommunikáció alkalmazásában. Másrészt pedig az, hogy nekem is jogom van magamat képviselni és nem kell az energiámat másokra fordítani, hanem fordíthatom következetesen magamra. Ezzel fog megszűnni az az érzésem, hogy az EMK-t arra találták ki, hogy én még többet dolgozzak és arra fogom tudni használni, amire való: arra, hogy erőszakmentesen érvényesítsem az érdekeimet.
Oszd meg ismerőseiddel!
