Felfedeztük, hogy vannak helyzetek, amikor nem működik az EMK, és olyan is van, hogy bár egyenlőnek gondoljuk magunkat, vannak köztünk egyenlőbbek. Wirth Judit hatszor két órában nyitogatja a szemünket, és ad nyelvi kereteket ahhoz, hogy egyáltalán beszélni tudjunk azokról a hatalmi egyenlőtlenségekről, amiben a céges és egyéb kapcsolódások során részt veszünk.
A workshopok előtt ha megkérdeztek, azt mondtam, hogy demokratikus, lapos szervezet vagyunk, ahol mindenkinek ugyanannyi joga és lehetősége van megnyilvánulni, döntéseket hozni, együttműködni. Nincs itt semmi látnivaló, minek habosítsuk a semmit? Egyik nap arra lettem figyelmes, hogy az újonnan csatlakozó Márk megkérdi a konyhában mítingelő kollégáktól, hogy üvöltetheti-e a kávéfőzőt, mire jött a válasz, hogy nem, ő meg elkullogott kávé nélkül. Bementem én is, nem kérdeztem semmit, hanem főztem egy kávét. Akkor hogy is van ez? Talán azért nem látok hatalmi játszmákat, mert előnyös pozícióban vagyok? Lehet, hogy szemellenző van rajtam? Egyértelmű, hogy vannak helyzetek, ahol a feljogosítottság élménye különböző szinteken van jelen. Hol van ennek helye, és hol élek vissza vele?
Egyik alkalommal a látható, rejtett és láthatatlan hatalomról beszéltünk.
A látható hatalomhoz megtanultam viszonyulni. Önmagában nincs előjele, lehet ilyen, lehet olyan. Mégis, ha példák után kutatok, több rossz példa jut eszembe, mint jó. Volt korábban egy főnököm, aki arra kért, hogy az 5 fős kiscégben legyek középvezető, hogy irányítsam azt a két embert, akivel együtt dolgoztam nap mint nap. Kérdeztem, hogy ez kinek lenne jó, és mi változna? Azt mondta, hogy riportolnék neki arról, hogy ki hogy teljesít, vezetném, hogy ki mikor érkezett és távozott, egyszóval én felelnék az emberekért.
Egy másik cégben egy elcseszett projekt kapcsán a középvezető összehívta a társaságot, hogy megpróbálja összefésülni a félrement szálakat. Volt egy srác, aki szót kért, és ömlött belőle a panasz. Elmondta, hogy senki nem ért valójában a csapatban a termékfejlesztéshez (rajta kívül), és ilyen körülmények között nem lehet jó eredményt létrehozni. Lehajtott fővel hallgattam a szörnyű helyzetjelentést. Magával sodort a lendülete, és azonnal elkezdtem keresni a “vétkeseket”. Mielőtt összeállítottam volna magamban a képzeletbeli listát, a vezető a következőket mondta: ez a csapat a legjobb tudása szerint dolgozik, és azért vagyunk ebben a körben itt, mert hiszünk abban, hogy képesek vagyunk ellátni a feladatunkat. A következőkben kérlek arra tegyetek javaslatot, hogy miként tudunk jobb minőségű terméket fejleszteni.
A hibáztatás helyett kiállt az emberek mellett, és együttműködésre hívott bennünket. Nem áldozatokat akart, hanem közös megoldást. Felszabadító élmény volt.
A rejtett hatalom gyakorlásának nagyon változatos a palettája. Az egyetemi évek alatt történt, hogy az egyik évfolyamtársam elővett egy lapot, egy cerkát, húzott egy függőleges vonalat, majd a bal oszlopba elkezdett neveket felírni. Ott ültünk öten, kérdem mit csinál. Azt mondja felírja, hogy kik a rossz arcok az évfolyamon. És tényleg. Írta rendületlenül a neveket. Az egyik ezért, a másik azért nem tetszik, ezzel az a baj, azzal az. Azt hittem, nem látok jól.
A rejtett hatalom egyik legkézenfekvőbb módszere, ha valamilyen kritikus jelentőségű témában kikupáljuk magunkat, és visszatartjuk az információkat, ezáltal megkerülhetetlenné téve magunkat az adott szervezetben. Ezt magas szinten gyakorolom. Belevonódok egy témába, a pozíciómat felhasználva, beletúrok a folyamatba, majd kivonulok azzal a tudattal, hogy jól megoldottam a problémákat. Ez a működés mindennapos volt nálam, amíg hála a két heti visszacsatoló köröknek (retrók) és a szerepüket tudatosan felvállaló kollégáknak, több ízben szembesítettek azzal, hogy mit csinálok. Kellemetlen élmény szembenézni azzal, hogy a kontroll vágya arra késztet, hogy átlépjem a közösen felállított együttműködési kereteket.
A láthatatlan hatalom a közösségi normákkal alátámasztott egyenlőtlenségekről szól. Ezeket megváltoztatni szinte lehetetlen feladat. Mélyen belénk oltották a gyermekágyban, a hátulgombolós időszaktól kezdődően. Ennek a tudatosítása, és cégben való alkalmazása világnézeti mélységgel bír. Többek között ezért nem mindegy, hogy milyen értékrenddel bíró emberek alkotják a céget.
A hiedelmek mélyen kódolt gondolati sémákra épülnek, melyet céges körülmények között nem lehet cél megváltoztatni. Éppen ezért, ne áltassuk magunkat, hogy az a személy, aki az interjún szexista megjegyzéseket tesz, nem fog (láthatatlan) hatalmi pozícióból kommunikálni a kolléganőivel. Egy ideje például külön figyelünk arra, hogy ketten veszünk részt az első interjún, lehetőleg egy nő és egy férfi. Az a tapasztalatom, hogy így árnyaltabb képet tudunk kialakítani a jelöltről, és megalapozottabb döntést hozunk arra vonatkozóan, hogy ajánljuk-e a következő, csoportos ismerkedős beszélgetésre.
Ha önszerveződő, demokratikus cég létrehozása és fenntartása a cél, akkor éppen a csatlakozó személyek hiedelemrendszerének a feltérképezése a legfontosabb szempont. Meg szoktam kérdezni az interjúkon, hogy kinek segített az elmúlt évben a jelölt. Az érdekel elsősorban ilyenkor, hogy hierarchiában magasabb, vagy alacsonyabb pozícióban levő embert jelöl meg.
Ha nem vesszük észre a hatalmi visszaélésre való hajlamot az interjú során, annak biztosan meglesz a későbbi böjtje. Az ezzel kapcsolatos legmarkánsabb élményem egy előző munkahelyemen lebonyolított interjú volt. Ott ült az ember, mindent tudott, meggyőző volt, okos volt, tapasztalt volt, akarta a melót, és közben mégis ott motoszkált bennem, hogy valami nem stimmel. Ketten társalogtunk vele, megkérdeztünk tőle mindent, amire kíváncsiak voltunk, majd elbúcsúztunk tőle. A társam mondta ki: nagyon jó a srác, de nem tudom, hogy képes-e hallgatni. Apró észrevétel volt, talán túl apró ahhoz, hogy komolyan lehessen venni. Felvettük. Évekkel később, amikor már szétmanipulált mindenkit a környezetében úgy, hogy közben megkerülhetetlen szakmai tekintélyre tett szert, eszembe jutott az interjú. Ez az élmény meghatározó volt abban, hogy mire figyeljek az IV toborzás során. Meggyőződésem, hogy ez a legfontosabb összetevője annak, hogy most önszerveződő módon, viszonylagos szabadságban tudunk működni anélkül, hogy súlyos konfliktusokkal kellene megküzdenünk.
Nem áltatom magam azzal, hogy egy hat alkalmas hatalmi játszmákról szóló workshop jelentősen megváltoztathatja az egyének hiedelemrendszerét. Ez a néhány alkalom azonban arra éppen elég, hogy tudatosítsuk a hatalomnak nevezett fekete lyuk határait. Találtunk néhány fogalmat, ami mentén tudunk egyáltalán beszélni róla, és ez már előrelépés.
Oszd meg ismerőseiddel!
