Szeptember eleje volt, késő délután. A badacsonytomaji Folly Arborétumban boroztunk a csapattal. Pontosabban mi Anikóval csak forgattuk és illatoltuk a borospoharakat, miközben kényszerűségből az egyébként kiváló házi szörpöket kóstolgattuk, mert mi vezettük vissza a kocsikat a csapatépítő szállásra. Pár könnyű borral kezdődött a kóstolás, közben ment a beszélgetés, hogy mi az Integral Vision “bora”, mi viszi a hírét úgy, ahogy az Arborétum híre utazik a Folly borok címkéjén. A bort ugyanis a látogatók elviszik haza és ott áll a hétvégi, vagy még jobb, ha az ünnepi asztalon, egyszerre ad új élményt és emlékeztet arra, honnan is való.
Ahogy gyűltek a boros és szörpös poharak az asztalon és fogyott a borkorcsolya, a személyes kapcsolatra terelődött a szó, ami jellemzi az IV szokásait a csapattagok közötti és az ügyfélkapcsolatban egyaránt. Arról beszélgettünk, hogy a standup meetingek, a retrók, a demó ritmusa, a szoros ügyfélkapcsolat, mind a figyelem, a megértés és az elfogadás gyakorlatai lehetnek, ha valóban jelen vagyunk.
A beszélgetés arra terelődött, hogy miképpen lehetne javítani a kapcsolódás minőségén a standup meetingeken. Felajánlottam, hogy a szokott napjaimtól eltérően pár reggelre beugrom megnézni a standupokat. Pontosan emlékszem Ancsára, aki felém fordult és mondta, hogy ez igazán jó lenne és segítene.
Ekkor Ancsa volt a csapat hangja, nem Kulcsi, az ügyvezető. És ez teljesen rendben volt. Először történt meg a csapat és köztem úgy egy feladatra megállapodás, hogy az nem az ügyvezetőn keresztül érkezett. Hosszú ideje érett már ez. Az elmúlt három évben sokat csiszolódott az én szervezeti coach szerepem. Eleinte Kulcsi javasolta nekem a teendőket és a csapatnak is az én programjaimban való részvételt. És bár soha nem volt kötelező, mégis volt egy irány, egy sodrás, ami tűnhetett néha kényszerűnek. Kulcsi persze kért visszajelzést a többiektől a munkám kapcsán, és ez alapján időről-időre közeledtünk, pontosabb lett az igény, és így az általam kínált megoldás is. Ám ez volt az első olyan alkalom, hogy nem Kulcsi volt a csapat hangja felém.
Két héttel később, már az irodai konyhában ülve foglaltam össze az észrevételeimet a meglátogatott standupokról. Új dilemmával szembesültem. Amit a csapat megrendel, azt a csapatnak szállítom le. De mit kezdjek azokkal az észrevételekkel, amiket egyéni tanácsként oszthatnék vissza?
Amikor egy szervezetfejlesztőnek a megrendelő - aki általában egy vezető - megrendelést ad egy folyamat átvilágítására, általában felhatalmazza arra is, hogy “tanácsot adjon” de legalábbis visszajelzést adjon” a beosztottaknak. Ez a struktúrában rejlő hatalom gyakran másokra erőlteti a nem kért tanácsot. Nem a vezető változását és nem az együttműködés megváltoztatását helyezi a középpontba, hanem a beosztott erőltetett megváltoztatását... Ilyenkor olyasvalaki kap “tanácsot”, aki nem kért. Ezt retrón meg is beszéltük. Mindenkitől kaptam felhatalmazást a személyes visszajelzésre.
A következő demó napon volt bennem egy késztetés erőltetni, hogy közösen feldolgozzuk a hozott javaslataim. Hát ez egyáltalán nem működött. Azt hiszem a csapat nem értette, hogy én miért erőltetem a feldolgozást. Én pedig nem értettem, hogy mikor és mit szeretne kezdeni a csapat a kapott visszacsatolásokkal. Úgy éreztem, gondoskodnom kell a gyakorlati megvalósításról is. Végül elengedtem a témát. Zoli pedig azt javasolta, hogy tekintsék egyik-másik visszajelzést elvi iránymutatásnak. Azóta a standupon két alkalommal javasolt apró változtatást a csapat.
Elég trendi az utóbbi 2-3 évben önmenedzsmentről, személyes kiteljesedésről, organikus szervezeti működésről beszélni, írni. Szerintem azért olvasni kevés esettanulmányt, mert ezeknek a képességeknek az előzménye sok év elkötelezett reflexiós és tanulási munka, amiben mindenki részt vesz a szervezetben. Az IV-ben sokat tapasztalunk ebből. És a hosszú idő alatt ebben a személyes és csoportos tanulási folyamatban megtapasztalhattunk biztonságot, sebezhetőséget, erőt, bizalmat, ráhagyatkozást, elfogadást, elengedést. Ez az elmúlt két hónapban egy ilyen önmenedzselő csoportos megrendelési folyamatban mutatkozott meg.
Izgalmas számomra, hogy most már differenciáltabb a kapcsolatom a csapattal. Továbbra is Kulcsi az, akivel megbeszéljük a feladat üzleti, időbeli kereteit. Végső soron ő vállal felelősséget a folyamat pénzügyi fenntarthatóságáért. Nekem - úgy érzem - megnőtt a szabadságom és a felelősségem abban, hogy közvetlenül ráérezzek és reagáljak a csapat igényeire. És most már vannak a csapattagok között, aki, akik felvesznek témákat és jelezik felém. Ancsa után nem sokkal Zsuzsitól is kaptam témát, amivel azóta is dolgozunk. Ebben az új differenciáltságban vannak még botladozások, ami néha kényelmetlen. Közben meghat, hogy mennyire mélyül a kapcsolatom a többiekkel. Ami pedig meglep, hogy coachként és facilitátorként még magabiztosabban tudom tartani a reflexióhoz fontos távolságot. Növekszünk, együtt... hogy is lehetne máshogy.
Oszd meg ismerőseiddel!
