Az elmúlt hónapokban elkezdett foglalkoztatni, hogy miként lehet skálázni azt a működést, amit több év organikus fejlődése alatt alakítottunk ki az Integral Visionben. Most húszan vagyunk, mi lesz, ha harmincan, vagy negyvenen leszünk? Tudunk akkor is közösen dönteni majd az új projektekről, az új csatlakozókról? Hogyan lehet úgy szervezeti struktúrát építeni, hogy a döntések továbbra is ott történjenek, ahol az érdemi munka folyik?
Az önszerveződő cégek skálázását szolgáló két legismertebb modell a sociocracy és a holacracy. Az előbbire jellemzően civil kezdeményezéseknél találunk példát, az utóbbit inkább IT cégek körében láthatjuk terjedni. Kiss Ferenc éppen e két szervezeti modellről írt egy átfogó könyvet, melynek erőssége, hogy világos fogalomhasználattal vázolja fel az egyébként nehezen hozzáférhető, jellemzően tréningeken elsajátítható tudást. Nekem nagyon fontos referenciaként szolgál éppen akkor, amikor a jelenlegi agilis működési keretek kevésnek bizonyulnak a szervezeti feszültségek feloldására. Fogadjátok szeretettel a vele folytatott beszélgetés átiratát!
Honnan jött az ötlet, hogy megírd ezt a könyvet?
2011-re nyúlnak vissza a szálak. Akkor részt vettem egy ökofalu-tervező workshopon Kanadában, melyen Diana Leafe Christian adott elő. Ő maga is ökofaluban él az USA-ban, és az a kérdés foglalkoztatja, hogy mitől van az, hogy 10-ből egy kezdeményezés marad életben. Azon a workshopon említette a szociokráciát, illetve egy rövid utalást tett a holakráciára is.
Kifejtenéd kicsit, hogy pontosan mit is értesz a szociokrácia alatt?
Szervezeti döntéshozó körökön alapuló szervezeti modell, melyben a szervezeti körök nemcsak a vezetőkön, hanem képviselőkön keresztül is kapcsolódnak egymáshoz, ezt nevezik kettős kötésnek. Akkoriban már évek óta kerestem a jól működő ökofalu “receptjét”, ezért nagyon megörültem, mivel tudtam, hogy sok probléma van a közösségekben, különösen a döntéshozással. Éreztem, hogy találtam valamit, valami nagyon fontosat, ami nemcsak fontos, hanem válasz is a kérdéseimre. Elhatároztam, hogy elhozom a hírét.
Volt benyomásod arról, hogy ez hogyan működik? Vagy elsősorban elméleti modellt láttál róla?
A döntéshozás csupán egy téma volt a sok közül azon a többnapos workshopon, de aztán úgy hozta az élet, hogy voltam fél évet egy quebeci ökoközösségben, ahol tanulták és gyakorolták a szociokráciát, hogy a segítségével hatékonyabbá tegyék a gyűléseiket és a közös döntéshozást.
Korábban azt mondtad még nekem, hogy megvilágosító erejű tapasztalás volt. Mire értetted ezt pontosan?
Sok évet töltöttem egy vallási közösségben, amelyik nagyon progresszív szemléletű volt, de egy idő után érezni kezdtem az egyén és a közösség, az egyén és a szervezet konfliktusát. Hiába törekedtünk a párbeszédre és a részvételre, nagyon különvált az irányítás és a végrehajtás, és ez elviselhetetlenül nyomasztóvá vált számomra. Úgy tűnt nekem, hogy a szociokrácia alternatívát kínál.
Aki a vezető, aki a döntéseket hozta, nem volt a végrehajtók között? Jól értem akkor, hogy kicsit levált az irányítás?
Nem is kicsit! Többszintű volt a döntéshozatali folyamat, és az alsóbb szinteknek jóformán csak annyi volt a feladatuk, hogy a fent kitaláltakciókat tálalják az alattuk lévő szinten, és “belelkesítsék” a soron következő szinten tartózkodókat.
Ezt a problémakört akár be is helyettesíthetnénk a cégek életébe is…
Természetesen! Egy idő után úgy éreztem, hogy ez a működési mód egyre kényelmetlenebb számomra, mert érdemi szinten nem vagyok benne a döntésekben.
Azt mondod tehát, hogy a hierarchia csúcsán lévő döntéshozók miután meghoznak egy döntést, az érzelmi töltetet pedig megpróbálják „odavarázsolni”?
Ahelyett, hogy a központ delegálná a döntéseket a szervezet különböző pontjaihoz, hogy lokálisan szülessenek meg az akciótervek, inkább görgeti őket a legfelső szinttől egészen a legalsóig.
Ha tömören kéne megfogalmazni – a szociokrácia miben nyújt mást?
Személy szerint azt a választ szűrtem le, hogy össze lehet kapcsolni a hagyományos felépítésű operatív irányítást a szétosztott lokális döntéshozással. Más szóval kombinálni lehet a gyors és hatékony operatív irányítást a dolgozói részvétellel. Ily módon a közösségi és a szervezeti dimenziók ötvözhetők egymással.
Most hogy eltelt ennyi év, sikerült beváltani ezeket az ígéreteket?
Azt gondolom, hogy sok múlik azon, kik és mire használják ezeket a modelleket. A quebeci közösségben visszás volt a helyzet, mert csupán a szociokratikus döntéshozási eljárást akarták átvenni, a szociokratikus döntéshozás struktúráját viszont nem, vagyis megmaradtak a plenáris döntéshozásnál. Továbbá nem választották külön az operatív és a policy döntéseket, így mindenki továbbra is minden döntésben részt vett.
Próbálom lefordítani ezt a saját helyzetünkre… Mi Scrumolunk, kéthetente van céges szintű retrospektív (plenáris ülés), ahol közösen döntünk a céget érintő kérdésekben. Sokszor felmerül a kérdés, hogy mi lesz, ha már túl sokan leszünk ahhoz, hogy közösen retrózzunk. Hogyan lehet ezt az involváltságot egy nagyobb csapattal fenntartani?
Egy idő után, amikor már túl sok egy csapatnak, hogy mindenki mindenben döntsön, mert érezhetően kezdenek átlépni egy növekedési küszöböt, akkor valószínűleg érdemes elkezdeni szervezeti egységekben is gondolkozni.
Melyek azok a döntéskörök, amit meg kell tartani, mi az amit nem? Hogyan lehet ezt különválasztani? Számomra nem evidencia, hogy kinek mi számít kardinális kérdéseknek...
Azt gondolom, hogy az a legjobb, ha minden kollektíva, élén a vezetővel vagy a vezetőkkel, időről időre átgondolja, hogy mely döntéseket sorol a közös döntések közé, és melyeket tekint vezetői kompetenciának. A feltételek változásától függően ezen időről időre változtatni lehet. . Mindig nagy dilemma, hogy miképpen sikerül az úttörő korszak személyességét, karizmatikusságát, vagyis a közösségi minőséget a formális keretek közé is átmenteni.
A holakrácia és szociokrácia ilyen dilemmákat fel tud oldani?
Ez a két módszertan döntéshozó testületeket delegál a szervezeti egységekhez, és beépíti a szervezetbe a képviseleti rendszert. Úgy látom, hogy a részvételi demokrácia egyik lehetséges szervezeti adaptációjával van dolgunk. Én legalábbis erre jutottam az elmúlt évek vizsgálódásai során.
Miben reménykedsz a könyvvel kapcsolatban? Kiknek szánod, és kiknek lehet hasznos elolvasni?
Három kategóriára gondolok, első helyen említem az erőforrásokkal is gazdálkodó intencionális közösségeket, pl. az ökofalvakat és a cohousingokat. Ezeket a posztmodern értékrendű közösségeket közvetlenül érinti ez a téma. Ezenkívül hasznos lehet progresszív szemléletű cégvezetők számára is, akik keresik az önszerveződés és a humánusabb berendezkedés módozatait, illetve azoknak a szervezetfejlesztőknek is, akik épp ebben akarják segíteni a szervezeteket.
Nagyon köszönöm a beszélgetést! A könyvet itt rendelhetitek meg: http://www.socio-hola.hu
Oszd meg ismerőseiddel!
