Hu­Geo por­tál és Bá­nya­tér­kép al­kal­ma­zás

Stratégiai átalakítás – egy rendszerből két dedikált felület

A HuGeo egy ismeretterjesztő portál, amely földtudományi tartalmakat és kapcsolódó alkalmazásokat közvetíti a szélesebb közönség felé, míg a  Bányatérkép egy szakmai rendszer, a bányászati szereplők számára nyújt adatkezelési és adminisztrációs funkciókat.

Információk elérhetővé tétele a nagyközönség számára 

Feladat

Átállás egy egységes rendszerből két specializált platformra

Az egykori Magyar Bányászati és Földtani Szolgálat (MBFSZ) weboldalát még 2017-ben, Drupal 7 alapon indítottuk útjára. Az évek során a portál során számos igényt szolgált ki, egyszerre nyújtott tájékoztatást a tudományos és ismeretterjesztő anyagok terén, miközben olyan szakmai funkciókat is ellátott, amelyek a földtudományi és bányászati terület szereplőinek voltak elengedhetetlenek. A szervezeti átalakulások következtében azonban szükségessé vált a portál megújítása, és a korábbi egyetlen oldal helyett két különálló, specifikus domain kialakítása. 

Az új struktúra célja, hogy hatékonyabban szolgálja ki az eltérő célcsoportok igényeit: az egyik portál, a hugeo.hu, a földtani és geofizikai tudományos és ismeretterjesztő anyagokat, valamint a kapcsolódó információkat és alkalmazásokat foglalja össze, míg a Bányatérkép alkalmazás a szakmai közönség számára biztosítja a digitális állományának feltöltésére szolgáló platformot.

Reszponzív felületek

Megoldás

A működés folyamatosságának biztosítása zökkenőmentes átmenet mellett

Fontos volt, hogy a két alkalmazást párhuzamosan fejlesszük az ügymenetek zavartalan kiszolgálása és a régi weboldalról történő zökkenőmentes átállás érdekében.

A HuGeo weboldal megvalósításánál kiemelt figyelmet fordítottunk arra, hogy a szerkesztők számára egyszerű és intuitív struktúrát biztosítsunk, így teljesen az alapoktól létre tudtak hozni tartalmakat. 

A rendszer lehetővé teszi a különböző tartalmi blokkok egyszerű elhelyezését és testreszabását, így a szerkesztők könnyedén és költséghatékonyan felépítették a kívánt struktúrákat képek, szövegek, kapcsolódó tartalmat és egyéb elemek változatos elrendézésével. A jól átgondolt vizuális elrendezés biztosítja, hogy a kapcsolódó, szakrendszerekre mutató tartalmak könnyen elérhetők és áttekinthetők legyenek, ezáltal javítva a felhasználói élményt és a portál funkcionalitását. 

A Bányatérkép fejlesztésénél alapvető célunk volt, hogy a korábbi adatokat változtatás nélkül, könnyen hozzáférhetővé tegyük, miközben javítjuk a folyamatokat és az adminisztráció hatékonyságát. Az új rendszer lehetővé tette a meglévő adatok egyszerű kereshetőségét és navigálhatóságát, így a felhasználók gyorsan és pontosan elérhetik a szükséges információkat.

A fejlesztés során figyelembe vettük a használhatóságot, a skálázhatóságot és a gyors adatkezelést, hogy a portálok hosszú távon is képesek legyenek hatékonyan kiszolgálni a szakmát valamint az érdeklődő közönséget egyaránt. 

Kényelmes felületek az adatok feltöltésére

Hozzájárulásunk

Weboldalfejlesztés   •   Weboldaltervezés   •   Projektmenedzsment   •   Alkalmazástámogatás   •   Üzemeltetés

Év
2025
Technológia
Drupal
Iparág