Jelentkeztem egy másik céghez címmel jelent meg egy írás a céges blogon. Biztos akad olyan, aki kíváncsi arra, kiről szólt a cikk, és mi az ő verziója. Hát bevallom, én voltam. Az év végi megbeszélés óta eltelt fél év, azóta történtek változások.
Úgy gondolom, hogy a teljes story megértéséhez vissza kell menni néhány évet. Négy évvel ezelőtt jöttem a céghez, akkor még tapasztalatlan és tudásra éhes fiatalként. Az egyetlen célom az volt, hogy tanulhassak. Ez a célkitűzés teljes mértékben teljesült, hiszen minden feladat, amivel foglalkoztam, új volt és tele kihívással. Volt két mentorom, akikhez bármikor fordulhattam, ha kérdésem volt, és ebben a felállásban nagyon sokat tanultam. Két évig ez a tanulási vágy teljes mértékben kielégített, azt adta, amit szerettem volna. Utána kezdtem azon gondolkodni, hogy talán új célokat kellene találnom, mert a korábbi már kevésbé motivált.
Történt azonban egy olyan váratlan változás a magánéletemben, amely egy időre elvonta a figyelmem a szakmáról, és a munka csak mindennapos rutinná vált. Amikor visszaálltak a magánéleti dolgok a régi kerékvágásba, úgy éreztem, hogy benne ragadtam a sprintek ciklusában. A mindennapi célom az lett, hogy a sprintben vállalt feladatok meglegyenek. Amikor csökkent a terhelés a fő projekten, amin egy évig dolgoztam, más, kisebb projektekben is elkezdtem részt venni. Olyan feladatok voltak ezek, amik nem adtak elég kihívást. Ekkor jöttek az első gondolatok. Mi is a célom? Ezekből a feladatokból mit tudok tanulni? Továbbá azon kaptam magam, hogy én segítek az embereknek. Ez meg hogy lehet? Hiszen én csak egy junior fejlesztőként jöttem. Újra kellett pozicionálnom magam, és újratervezni a céljaimat. Ismét tanulást határoztam meg célnak. És két utat láttam. Az egyik út, hogy keresek egy másik céget és belekényszerítem magam valami újba, amelyből biztosan tanulni fogok. A másik út, hogy maradok, és magamnak kell tanulási lehetőségeket vadásznom.
Egy hosszú vívódás volt bennem a “menni vagy nem menni” - kérdés. Előnyöket és hátrányokat állítottam szembe egymással, és még akkor sem tudtam dönteni. Végül arra jutottam, hogy egy másik céghez való jelentkezés még belefér, hogy jobban lássam a másik oldalt. A szakmai tesztből kiderült számomra, hogy olyan dolgokat várnak el ott, ami nem hozott lázba. És rá kellett jönnöm arra, hogy a jelenlegi terület, ahol dolgozom az, amit igazán szeretek, és ott kellene inkább új kihívásokat keresnem. Így végül úgy döntöttem, maradok.
Mégis miért meséltem el a jelentkezésemet Kulcsinak? Miután biztos voltam a döntésemben, akkor nyomasztott a lelkiismeretem. Mivel Kulcsi mindig korrekt volt velem, úgy éreztem, úgy tiszta, ha elmondom. A más rendszert tapasztalt emberek nem támogatták ezt a döntésemet, de bennem nem volt szorongás emiatt.
A későbbi beszélgetés során, miután az érzelmi hullámok lecsillapodtak, Kulcsival közösen kezdtük el keresni, milyen dolgok zavarhatnak engem. A zavaró dolgokra megoldásokat terveztünk. Több változtatással sikerült elérni, hogy jól érzem magam, úgy érzem jó irányba haladok. Az egyik változás az volt, hogy más emberekkel dolgozhatok együtt. Másik pozitív változás, hogy az irodán belül elköltöztem a helyemről. Hosszú évekig ültem ugyanott, és jót tett a környezetváltozás.
Továbbá minden sprintben kitűzök magamnak egy kisebb célt az adott két hétre, amiről a sprintzáró retrón beszámolok a többieknek.
Hogy jó döntés volt elmondani? Igen. Most sem tennék másképp.
Oszd meg ismerőseiddel!