Szap­pan­tar­tó

Utolsó demója volt a cégben. Szót kért, majd a következőket hallottam tőle: “Gondolkodtam azon, hogy milyen búcsúajándékkal készüljek nektek, és arra jutottam, hogy megoldom a kinél van a kulcs problémát.”

Felkaptam a fejem. Fogalmam sem volt, hogy miként lehetne ezt robotra bízni, annyira egyedinek tűnt a probléma. A dilemma a következő: ha fél kilenc előtt érkezem az irodába, feltételezhetem, hogy első vagyok, ezért aztán a mélygarázsból megállok a nulladikon, hogy felvegyem a kulcsot a portáról. Előfordul azonban, hogy megelőznek, és ilyenkor a megállás felesleges, mellyel legalább két percet veszítek minden egyes rossz tippnél. Többen vagyunk ebben a helyzetben, ami ezt a számot sokszorozza, nem beszélve az enyhe bosszúságról, ami a felesleges kitérőt kíséri. Adott tehát a kérdés, hogy miként lehetne értesülni a kulcs hollétéről már a mélygarázsban.

Amíg kerestem magamban a megoldást, emberünk benyúlt a farzsebébe, és előkapott egy szappantartóra emlékeztető fehér, mágnesezett műanyaglapot, majd egy mozdulattal ráragasztotta a céges kulcsot. A piros fény zölddé változott, jelezve, hogy érzékeli a változást. A kütyü képes volt a kulcson lévő azonosítót leolvasni, és ezt a változást átadni a céges csetszobánknak. Voálá!

Búcsúzni tudni kell. Köszönjük Suhi az elmúlt két évet!